**4.Rész**

Sziasztook!

Megjött a 4. rész!!! *.* Igaz lassabb tempóban haladok, mint barátnőm a Detrimental Passion blogon, ahol már a 17. résznél tartunk(!!!) :D
Nálam is jó olvasást, írjatok megjegyzéseket jelöljetek Facebookon, engem is és +Lány Csakegy -et :)

Hakunamatata,
           Ocean Papaya :3

David szemszöge

Tegnap éppen beértem az őrsre, mikor csörgött a telefonom. Ismeretlen szám volt, ezért egy kis tétovázás után, ami a munkám miatt érthető is, vettem csak fel. Meglepetésemre Emilie volt. Nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan és könnyen fog menni a dolog...Nagyon aranyos lány, és már teljesen máshogy tekintek rá a beszélgetésünk után...nemcsak úgy mint egy lányra a sok közül akivel itt a kihallgatásokon találkozok...Igazából már nem is értem miért kell ezt a teljesen ártalmatlan teremtést megfigyelés alatt tartani...még egy légynek is nagy kínok közt tudna csak ártani.

Valójában tegnap kiöntötte nekem a lelkét, elmesélte az egész életét, és ő semmit sem tud azokról a dolgokról a mostohaanyjával kapcsolatban, ami miatt mi igazából találkoztunk...

Nem tudom igazából mit érzek. Most még nem tudom eldönteni. 

***

Ezekkel a gondolatokkal sétáltam el a parkba ahová megbeszéltük a mai találkát. Azt mondta, hogy mivel tegnap csak magáról mesélt ma már az én életemre is kíváncsi...Pont ez okoz nekem olyan nagy fejtörést. Nem mondhattam, hogy nem tudunk ma találkozni, mert azonnal elveszítem a bizalmát. De így pedig valami hétköznapi történetet kell kitalálnom, hogy ki is vagyok.

***

Mikor elértem a parkba, leültem egy padra, és agyaltam...Nemsokára megérkezett Emilie is, és mellém ült.

-Szia!

-Szia! Na mit szeretnél tudni rólam?-próbáltam közömbösnek látszani.

-Például...mióta élsz itt, mi a munkád, milyen a viszonyod a családoddal, ilyenekre gondoltam.

-Kiskorom óta itt élünk a családommal, édesapám tavaly halt meg, de anyukámat minden héten meglátogatom. Van egy bátyám és egy húgom. Lars New Yorkban él a feleségével, ezért velük nem nagyon tudjuk, és anyukám nem is akarja tartani a kapcsolatot. Szerinte ez árulás, hogy csak úgy itt hagyta a családját, és a barátait, egy new yorki tyúkért-elmondása szerint.-itt mindketten nevettünk...

Kathlyn itt él a városban a családjával, és ők gondozzák anyát. Mindig is ő volt a kedvenc a családban, és ezt ő is tudta, ezért magára vállalta apa halála után, hogy ellátják anyát.

-És hol dolgozol? Ez a kérdés villámként hasított belém. Már azt hittem, hogy megúsztam és, ha sokat beszélek az családomról, akkor másra nem kérdez rá. Hát nem így alakult.

-Ööö...hát, tudod mindennap utaznom kell a munkám miatt.

-Szóval üzletkötő vagy?

-Hát valami olyasmi. Mondhatjuk.. -Végig gondoltam ezt az egészet. Ez a lány nem érdemli meg, hogy mindenki hazudjon neki...

Kicsit még beszélgettünk fölösleges dolgokról, majd elköszöntünk, és elindultunk az ellenkező irányba.

Emilie szemszöge

Nagyon jó volt ismét Daviddel beszélgetni. De igazából, úgy érzem valamit nem mond el nekem. Valószínű, hogy csak agyamra ment az a sok rendőrségi ügy amivel kapcsolatba kerültem eddig...de amúgy se köteles mindent egy idegen lány orrára kötni...

***

Lottie és Melody már izgatottan vártak, muszáj volt mindent elmesélni Daviddel kapcsolatban. A mesedélután végén, egy percig csönd volt majd szinte egyszerre mondták ki azt a mondatot amitől rettegtem:

-Ezzel a sráccal nem stimmel valami...figyu, ez nem egy nagy város itt szinte mindenki ismer mindenkit, és nekünk nem rémlik semmiféle Lars, Kathlyn, és egy gondozott anyuka halott férjjel.-természetesen a saját stílusukban világosítottak fel.

-Apu minden temetésre elmegy, és tavaly, hál' ég nem volt csak egy...és az is egy motoros csákóé volt, aki nem jött rá, hogy itt nem lehet 200-zal száguldozni.-Lottie-nak mindig hiszek, és amúgy is miért hazudna egy sráccal kapcsolatban, ha mindig azzal húztak, miért nincs még pasim.

-Tudod mit?!-vágott közbe Melody

-Keressünk rá erre a te David-edre.

-Nem is tudom lányok...én hiszek neki, vagyis hinni akarok neki. De nem tudom.

-Pont ezért akarjuk lecsekkolni neked. Nehogy már egy hazug alakkal keljen egy életet leélned.

-Igazán hálás vagyok, hogy így aggódtok értem, de nekem ez nem fog menni. És ígérjétek meg, hogy nem csináltok semmit!

-Jó, rendben...-mondták kánonban, de látszott rajtuk, hogy nem vesznek komolyan

-És most ne haragudjatok...-mondtam és kiviharzottam a szobából....