**2.Rész**

Ciasztok!!!
Megjöttem a 2. résszel... *.* Várom az építő, és a kevésbe olyan jellegű kritikákat :D
És ne feledjétek :Detrimental Passion :D Jó olvasást!

Hakunamatata,
     Ocean Papaya :3

Emilie szemszöge

Édes álmomból kisöcsém még mindig, 10 éves kora ellenére, cuki hangja ébresztett. -Emilie, ééébreeesztőőőő! Szólt a keltés, majd meghallottam a többieket is. Mikor kinyitottam szemeimet, kicsit meghökkentem, hiszen arcomba szinte belelógott a vidám Alex. Az ülésembe csimpaszkodva próbálta magát egyensúlyozni, de mikor észrevette, hogy már ébren vagyok, lezuhant a támláról. A hangos puffanást egy jóízű kacaj követett, ezzel adta mindenki tudtára, hogy "jól" van. Fülhallgatómat a telefonnal együtt a táskámba dobtam, majd miután mindenkit kellően szemügyre vettem, kinéztem az ablakon, és egy akaratlan "Hello Amerika"kiáltás hagyta el a számat. Ezt a szép, sőt csodálatos másodpercet egy erőszakos könny csepp szakította félbe. Egész testemet átjárta a szomorúság, a bánat, és a gyász. Gondolataimból mostohanyám szigorú, érzelemmentes mondata rázott vissza a jelenbe-aminek állítólag örülnöm kéne. -Jó reggelt, Csipkerózsika!-hangzott könyörtelen hangja. Ijedten fordítottam fejemet a hang irányába, és egy Rose-tól teljesen szokatlan, bár láthatóan erőltetett mosoly fogadott. Pár másodperc habozás után, próbáltam minél természetesebbnek tűnően viszonozni sajátos ébresztőjét. 

***

Ahogy beléptünk a csarnokba, ami szintén hatalmas volt, azonnal szembe találtam magam a hatalmas "STONE" feliratú táblával. Feljebb emelve tekintetemet egy óriási mosoly fogadott. Igen, ezért érdemes volt! Ezek szerint vannak még akik szeretnek! Miközben ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, már Melody és Lottie karjaiban találtam magam. Mindhárman sírtunk, szemeinkből csak úgy ömlött a könny. Teljesen átérezték fájdalmamat-Édesanyám anyjuk helyett is anyjuk volt, szüleik válása óta, a lányokkal pedig úgy szerettük egymást, ahogy még az öcséimmel sem. Ezekért senkit sem hibáztatok, aminek meg kellett történnie, sőt még annak is aminek nem, a mi családunkban végbement.  Percek teltek el és mi csak sírtunk, sírtunk, és sírtunk. Mikor már kezdtük felfogni a helyzetet, felegyenesedtünk, majd megtöröltük szemünket. Ekkor odaléptem Chris-hez és megöleltem. Mindkettőnknek ez nagyon sokat jelentett. Én mindig is szerettem volna egy bátyust akire fel lehet nézni, és ezt Chris személyében meg is kaptam. Gyors puszi, és ölelés a többiekkel, majd elfoglaltuk helyünket a kisbuszban. Az út viszonylag gyorsan telt. Persze minden részletről tudni akartak, jó rokon lévén. ..hát ez most csak ilyen kis rövidke rész lett, de ígérem a következő hosszabb lesz :D